Cseppke Álommesék 2017 - Továbbjutók és közönségszavazás

Kicsit szomorúan írom most ezt a bejegyzést. Hiszen az, hogy aktuálissá vált azt is jelenti, hogy eljött az idő, amikor a sok-sok fantasztikus mese többségét el kell engednünk. Temérdek történetet kaptunk, és mi magunk is meglepődtünk, hogy mennyire sok kedves, ötletes vagy megható mese született. Éppen ezért a döntés valóban nagyon nehéz volt a számunkra.

Ahhoz, hogy pártatlanok legyünk, és tényleg igazságos eredmény születhessen, a következőképp választottuk ki a továbbjutó meséket:

A mesékből a zsűritagok (A Cseppke csapat 5 tagja = 4 anyuka+1 egyetemista) figuránként kiválasztotta az 5 kedvencét, és tetszési sorrendbe állította őket.

Az egyéni sorrendek egy-egy pontszámot hoztak az adott történetnek.

Az első helyezettek 5 pontot, a másodikok 4-et, a harmadikok 3-at, a negyedikek 2-őt és az ötödikek 1 pontot kaptak tőlünk.

Az általunk (tehát az előzsűri által) adott pontokat aztán összesítettük, és a legtöbb pontot összegyűjtött mesék lettek a továbbjutók.

Egy kategóriában holtverseny alakult ki, úgyhogy itt 4 mesét juttattunk tovább.

Közülük a következő körben a verseny védnöke, dr. Árvainé Koczok Márta tanácsadó szakpszichológus, a Ne szorongj! honlap szakértője segítségével, most már nemcsak a mesék ránk gyakorolt hatása alapján, de szakmai szempontok hozzáadásával választjuk ki a győztes meséket, amelyek aztán felkerülnek az oldalunkra, mint az egyes figurákat bemutató igazi Cseppke mesék.

Ám ahogy azt verseny kiírásában is megírtuk, azt is szeretnénk, hogy ha a közönség kiválasztana még egy „közönségdíjas” mesét, akinek a szerzőjét szintén Cseppke zsákkal jutalmazzuk, akárcsak a kategóriagyőztes mesék íróit.

Itt azonban jöjjön egy extra bejelentés. Hálából, hogy ennyi szuper mesét írtak nekünk a nevezők, úgy döntöttünk, hogy valamennyi nem díjazott mese írójának felajánlunk egy-egy 1000 Ft-os Cseppke vásárlási kupont. (Ha több mesét is küldött, akkor annyiszor 1000 Ft-ot, amennyi mesével nevezett.)

Mindezeken felül azok a nevezők, akiknek a meséje bejutott a második körbe, de nem nyernek zsákocskát, 1-1 db Anyuci táskát is kapnak tőlünk ajándékba fájdalomdíjként, amit a saját költségünkre juttatunk majd el hozzájuk.

Ugye, Te is kíváncsi vagy már rá, hogy kik jutottak tovább? Oké-oké, csak leírom, hogy hogyan lehet szavazni. Teljesen egyszerű. A mesék utáni szavazógombok pontosan ugyanolyanok, mint a Facebook like gombok. Be tudod kapcsolni és ki tudod kapcsolni. (Tehát oda tudod adni a szavazatod, úgy, hogy „tetszikeled/lájkolod”, de vissza is tudod venni.) Mást nem tudsz tenni. Több mesére is szavazhatsz (akár mindre, ha mindegyik tetszik), de egy mesére nem tudsz többször szavazni. 

A szavazatokat 2017. november 30 éjfélig fogadjuk.

A győztesek kihirdetésére 2017. december 1-jén kerül sor.

Az íróknak köszönjük a csodás meséket, Neked pedig azt, ha segítesz nekünk közönségdíjas mesét választani. Jöjjenek hát a második körös mesék! A továbbjutókat nem helyezés szerinti, hanem véletlenszerű sorrendben közöljük, hogy semmiképp ne befolyásoljunk a döntésedben. Ha szeretnél egy mesét újra elolvasni, hogy tudd, miről is szól, csak kattints a címére, és megnyílik.

FRISSÍTÉS

A verseny 2017. november 30-án éjfélkor lezártuk, lejjebb találod, hogy melyik mese összesen mennyi szavazatot (like-ot) gyűjtött össze a megmérettetés során. Ha kíváncsi vagy a végeredményre, hogy melyik mesék lettek a kategóriák győztesei, és, hogy milyen szempontok szerint rangsoroltunk mi magunk, akkor kattints ide.

                                                                                                                   

2. Nógrádi-Szinyéri Tünde: Zsuzsi az egyszarvú

92 db szavazat

22. Fisher Judit: Fehér, az irigy egyszarvú

69 db szavazat

47. Kozma Betti: Csillám Lulu

421 db szavazat

61. Pásztor Mónika: Liza, az egyszarvú

358 db szavazat

8. Fischer Judit: Pandamese

63 db szavazat

12. Orbán Nikolett: A panda, aki nem kapott színt

17 db szavazat

30. Pajtás Lia: Panda Marci varázszsákja

38 db szavazat

4. Nógrádi-Szinyéri Tünde: Parázs, a róka

63 db szavazat

17. Becser Anna: Rézi, a kisróka

17 db szavazat

46. Kulik Imre: Örök barátság

23 db szavazat

37. Nagyné Németh Anita: Bence és a kopott kisautó

114 db szavazat

41. Vaskó Anita: Cseppke, a kisautó

37 db szavazat

52. Grósz Magdolna: Öcsi, a kicsi kocsi

24 db szavazt

3. Szanyi Tímea: Sihu, a kis mozdony

114 db szavazat

45. Kis Nikol: Misi, a kis gőzös

638 db szavazat

49. Szalavári Adrienn: Zakatol, és a kis potyautas

42 db szavazat