Harapós Kutyi


Kutyi igazi csibész. Alapvetően ő egy ugri-bugri, játékos, hízelgős és nagyon élénk blöki. Mégis van vele egy óriási bibi. Amióta kutyabölcsibe jár, az egyetlen éles aprócska fogával mindenkibe beleharap, aki valamiért nem tetszik neki.

Nem akar ő rosszat. Sőt nem is mindig harapott.

A bajok akkor kezdődtek, amikor elkezdett bölcsibe járni. Az egyik nap észrevett a sarokban egy sípolós gumikacsát és az nagyon megtetszett neki. Ő épp csak odament, hogy megszaglássza, amikor megjelent Kormos, a bölcsi "réme", és jól beleharapott Kutyi popsijába. A kis blöki nagyon megijedt, nem tudta mire vélni a dolgot, de aztán szépen lassan úgy értékelte a történteket, hogy itt ez a "szokás". Azóta ő is mindig harapott, ha valamit nagyon szeretett volna.

Pitypangot, az uszkárlányt akkor harapta meg, amikor az éppen ivott, mert Kutyi is szomjas volt, és nem fért hozzá a tálkához.

Bolhást, a pumit akkor, amikor az el akarta ásni az ebédből megmaradt csontját egy későbbi rágcsáláshoz, mert ő is rágcsálni akart, mégpedig azonnal.

Pamacsot pedig akkor, amikor kiásta az előző nap elrejtett rágcsálnivalót. Kutyit az sem érdekelte, hogy mindkettő lerágott csont volt…

Harapott, ha álmos volt, és akkor is, ha nem.

Harapott, ha éhes volt, és akkor is, ha nem.

Harapott, ha rossz kedvű volt, és akkor is ha nem.

És harapott, ha harapós kedvében volt, és akkor is, ha nem.

Aztán bekerült az oviba, és sajnos ott sem lett jobb a helyzet. Kutyi mindig megharapott valakit, akire éppen megharagudott. Igen ám, de az oviban nagyon megtetszett neki  Szende, a szende szálkásszörű tacsilány. Ezért Kutyi elkezdte őt mindenhová követni. Szende azonban ennek szemmel láthatólag cseppet sem örült, így mindig elbújt valahová Kutyi elől.

A kiskutya ettől nagyon szomorú lett, mert mindennél jobban vágyott rá, hogy a tacsilány a barátja legyen. Ám az időről-időre elbújt előle, ezért Kutyi egyre szomorúbb lett.

Történt egy reggel, hogy Kutyinak sikerült elállnia Szende útját még mielőtt az ismét elbújt volna előle. Kapva kapott az alkalmon, hogy kiderítse, hogy miért nem akar a barátja lenni.

- Szia! Miért szaladsz el mindig előlem? - szegezte a kutyalánynak a kérdést.

- Azért mert félek tőled. - válaszolta remegve a kis tacsi.

- Tőlem? De hát én nem bántok senkit!

- Akkor miért haraptad meg Dömét a múltkor?

- Ja, az más volt! Mérges voltam rá, mert belelefetyelt az ebédembe.

- És Morzsit tegnap délután?

- Rá is mérges voltam, mert hangosan vakkantott, és felébredtem miatta.

- És a postás bácsit? Őt is megharaptad a múlt héten…

Kutyi ekkor nagyon elszomorodott, mert rájött, hogy tényleg mindig mindenkit megharap, akire csak egy picit is mérges lesz. És ahogy nézte ezt a remegő tacsilányt, akinek a barátságára mindennél jobban vágyott, elszégyellte magát.

- Igazad van. - mondta szemlesütve. - Nagyon csúnyán viselkedtem velük. Nem is tudom, hogyan tehetném jóvá.

- Az első, hogy kérj mindenkitől szépen bocsánatot. A második, hogy soha többé ne harapj meg senkit. Akkor sem, ha mérges vagy. - mondta Szende és sarkon fordult.

Kutyinak egy hetébe telt, hogy mindenkitől egyesével bocsánatot kérjen, és további két hetébe, hogy bebizonyítsa, hogy többé senkit nem fog bántani. Amikor ez sikerült, és már Szende nem félt tőle többé, előbújt rejtekhelyéből, és elkezdtek egymással barátkozni. Így lett harapós Kutyiból barátságos kiskutya, és így váltak Szendével igaz barátokká. Itt a vége, fuss el véle.

Te szoktál mérges lenni? Mit csinálsz olyankor, amikor mérges vagy?

És mit csinálsz olyankor, ha megbántottál valakit?



Az összes kutyis terméket ide, vagy az adott képre kattintva tudod megrendelni.

kutyas-tipegohalozsak-kamaslival.jpg      kutyas-2016-tipegohalozsak-kamaslival.jp  kutyás sapka logózva.png