Porci, az ügyes kiselefánt
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiselefánt, akit úgy hívtak, hogy Porci. Amikor Porci 3 éves lett, és elkezdett járni az elefántoviba, az egyik délután összebarátkozott másik két kiselefánttal, Vasgyúróval, a lila kiselefánttal, és Gézengúzzal, a kék elefánttal. Ahogy pancsoltak az óvoda kertjét átszelő folyóparton, arról beszélgettek, hogy miért hívják őket úgy, ahogy.
- Én a nagypapámról kaptam a nevem. - kezdett bele Vasgyúró. Ő is olyan erős, lila elefánt volt, mint amilyen én leszek, ha felnövök. Az embereknél lakott, és nekik segített azzal, hogy felülhettek a hátára, és elvitte őket, ahová csak szerették volna.
- Én azért lettem Gézengúz, mert az anyukám szerint pont olyan vagyok, mint az ő testvére, Gézengúz bácsi, aki az oviban mindig különböző csínytevéseken törte a fejét. Állítólag ő is nagyon szerette lefröcskölni a kislány elefántokat, mint én. Nézzétek!
A kis kék elefánt ormányát a vízbe mártotta, és gondosan ügyelve, hogy minden lánynak jusson a vízből, hatalmas fröccsentéssel beterítette őket.
- És te miért vagy Porci, Porci? - kérdezték az elefántbébit barátai.
De Porcinak fogalma sem volt róla, hogy miért kapta ezt a nevet. Eddig igazából azt sem tudta, hogy a neveknek jelentésük van. Ezért, amint az anyukája érte jött az óvodába, azonnal neki szegezte a kérdést:
- Anyuci! Engem miért hívnak Porcinak?
- Mert nagyon hasonlítasz az ükapádra, akit így becéztek az emberek.
- És miért becézték így őt az emberek? - folytatta a faggatózást a kiselefánt.
- Mert ő egy hatalmas elefánt volt, aki sajnos sosem tudta felmérni, hogy mekkora is valójában. Így amikor bement valahová, akaratlanul is mindig mindent levert. Egyszer betért egy porcelánboltba, mert ott olyan sok szép csillogó csésze, teáskanna és cukortartó volt, hogy a látvány teljesen elvarázsolta őt. De amikor az anyukája (a te ük-üknagyanyád) utána szólt, hogy "Trombi," (mert akkor még Trombinak hívták), "…gyere ki azonnal a porcelánboltból!", ő ijedten visszafordult, és a nagy popsijával és a már akkor is hatalmas ormányával minden porcelánt levert a polcokról. A sok szép, csillogó csésze, teáskanna és cukortartó mind összetört, és nem maradt belőlük semmi, csak egy nagy halom porcelántörmelék. Az emberek akkor nagyon mérgesek lettek, és ki is írták minden porcelánboltra, hogy "Elefántoknak tilos a bejárás!". Azóta nem léphet elefánt a porcelánboltba, és azután az eset után ragadt rá Trombi ükapádra a Porci becenév.
- És én olyan vagyok, mint ő? - folytatta a kíváncsiskodást a kiselefánt.
- Igen, Drágám, amikor Te valakihez közeledsz, sajnos nem mindig tudod felmérni az erőd vagy a lendületed. Emlékszel? A múltkor ahogy szaladtál, hogy megölelgesd Ormanyi nagyidat, majdnem földöntötted, pedig csak szeretetből indultál felé. És amikor a kisöcsédet, Legyezőfülűt megpróbáltad megsimogatni álmában, akkorát legyintettél az ormányoddal a pofijára, hogy ő felébredt, és egész éjjel nem tudott visszaaludni. Vagy az óvodába menet mindig odanyargalsz a virágokhoz, de sajnos sosem tudsz megállni és mindig letaposod őket. Meg kell tanulnod Kicsim, hogy mi elefántok hatalmas állatok vagyunk, hatalmas erővel, amit meg kell szelidítenünk, hogy ne ártsunk senkinek.
Porci sokáig gondolkozott édesanyja szavain. Először bánta, hogy őt pont az ükapjáról nevezték el. Anyukája látva ezt, felemelte ormányát és gyengéden megsimogatta arcát.
- Én tudom, hogy Te pont olyan ügyes vagy, mint Porci ükapád.
- De hát ő nem is volt az! - méltatlankodott az elefántbébi.
- Amikor a nevét kapta, még valóban nem volt az. Később azonban ő lett a legügyesebb elefánt szerte Indiában. Hidakat épített, és háztetőket, és az emberek mindig őt hívták, ha ilyen fajta segítségre volt szükségük. Igazán büszke lehetsz rá, hogy az ő nevét viseled.
Porci elalvás előtt még sokáig morfondírozott a történeten. Az ükapján, a porcelánbolton, és azon, hogy mi lesz az első dolog, amivel bebizonyítja, hogy ő legalább olyan ügyes, mint névadója volt. Hajnalodott már, mire végre álomba szenderült.
Másnap reggel az oviba menet még mindig ezen törte a fejét. Ám amikor meglátta az útszéli virágokat, hatalmas nyargalásba kezdett, hogy - ahogyan minden reggel - most is odahajolhasson, és hatalmasatt szippanthasson a virágok varázsos illatából.
De ez a reggel más volt. Mert futás közben hirtelen beugrottak neki édesanyja szavai, az ükapja története, és az elhatározás is, hogy ő legalább olyan ügyes elefántbika lesz, mint amilyen az első Porci volt. Ezért aztán még időben lassítani kezdett és bravúrosan lefékezett a virágmező szélén. Buksijával odahajolt az egyik virághoz, gyengéden megfogta az ormányával, leszakította, majd odanyújtotta az anyukájának.
- Nézd, Anyuci! Ezt neked szedtem, és közben egy kisvirágot sem tapostam agyon.
- Köszönöm szépen, Porci. Igazán kedves és ügyes kiselefánt vagy. - mondta elefántmama, és boldogan megölelte kisfiát.
Ahogy pedig Porci felcseperedett, pont olyan nagy és ügyes elefánt lett, mint az ükapja volt. Ő pedig roppant mód büszke volt magára és a nevére.
Itt a vége, fuss el véle.
Mi az a dolog, amiben ügyesnek tartod magad?
Mi az, amit még gyakorolnod kell?
Az elefántos termékeket ide, vagy az adott képre kattintva tudod megrendelni.
