Bogi és Bogicsek két igazi csodabogár. Erről már színpompás kinézetük is árulkodik. Eredetileg nem lilának és türkizkéknek jöttek a világra. Az egész úgy történt, hogy ők éltek a szabad akarat lehetőségével.
Mint ahogy az már a nevükből kiderül, Bogi és Bogicsek a néhai Csehszlovákia területén látta meg a napvilágot jóval azután, hogy Csehszlovákia egyáltalán létezett. Tehát ők vagy cseh, vagy szlovák katicabogarak, de mivel e cikk szerzőjének erről nincs pontosabb információja, jobbnak látta a fenti helymeghatározást alkalmazni.
Visszakanyarodva főhőseinkre, Bogi és Bogicsek még piros katicaként egyszer egy fagyiárus előtt sétált az utcán. Ez önmagában nem olyan nagy szám, máskor is tettek már így, ez a nap azonban más volt. A fagyiárus bódéjából ugyanis a rádió hangszóróin keresztül Karel Gott méltán híres és nagyszerű Lady Karneval című dala szólt.
Bogi és Bogicsek egészen le voltak nyűgözve. Ír sztepptáncosokat megszégyenítő gyorsasággal kapkodták aprócska ízeltlábaikat, és úgy mulatták át mind a két és fél mámorító percet. Ez volt az a sorsfordító élmény, ami események egész sorát indította el a bogárkák életében.
Elhatározták, hogy felkutatják, ki az, mi az, aki ilyen szépen dalolt nekik, és hogy miről is énekelt valójában. Két- és féléves kutatómunkába kezdtek tehát, amelyből két évet tett ki, amíg eljutottak a könyvtárba, és fél évet, hogy rátaláljanak az ő Karel Gottjukra, akit Kelet Sinatrájának is szokás emlegetni, de sokan Prága aranyhangjának hívták. Ezt az információt félreértelmezve - hiszen Bogi és Bogicsek mégiscsak egyszerű katicabogárnak született - a két kis oktondi úgy imádta a művészt, mint A prágai aranyhangya. Ez a félrehallás tudatosította bennük, hogy még egy aprócska ízeltlábúból is lehet "valaki", ha elég tehetséges és kitartó.
Tiszteletük jeléül úgy döntöttek hát, hogy a dal által közvetített életérzést külsőségekben is magukévá teszik. Így további másfél év alatt eljutottak egy bogárfestőhöz, aki piros kasznijukat karneválba illő, színpompás szárnyfedőre fényezte. Azóta így járják Prága utcáit, hirdetve, hogy mindenki számára ott a szabad akarat, így még egy (helyesebben kettő) aprócska bogárka is bátran élhet vele.
A katicás sálak így néztek ki a Cseppke induló kollekciójában.