Szalavári Adrienn: Zakatol és a kis potyautas

Si-hu-hu-hu, si-hu-hu-hu, si-hu-hu-hu. Sziaaaaaaa! Én Zakatol vagyok, egy régi-új gőzmozdony. Szeretnék elmesélni Neked egy pöfögős kalandot.

Történt egyszer, hogy már hosszú-hosszú évek óta róttam a síneket. Fel a dombra, le a dombról, fel a hegyre, le a lejtőn, egészen el a tengerig. Egy kis pihenőt tartottam, s már fordultam is vissza a rakománnyal. Az évek alatt viszont eljárt felettem az idő. A kerekeim menet közben már csikorogtak, egyre lassabban tudtam teljesíteni a hosszú utakat, a kéményemből csúnyán pöfögött ki a füst és a festék is lepattogott sok helyen a vagonjaimról.

Egy nap a hegynek felfelé menet megálltam. Nyöszörögtem. Aztán csend lett. Sajnos nem bírtam tovább menni. Hívtak egy vontatót aki elvitt a végállomásig és leszereltek. Betoltak egy sötét kocsiszínbe és magamra hagytak. Napokig senki rám se nézett. Aztán egyszer halk kopogásra lettem figyelmes, majd óvatosan besétált valaki. A kis ,,Potyautas” volt az, egy kedves kisfiú. Onnan ismertem, hogy régebben mindig rajtam utazott, mivel ő a Masiniszta kis unokája.

  • Drága Zakatol! - szólalt meg Potyautas. - Nagyon sajnálom, ami történt. Annyira hiányzol! Ígérem segíteni fogok neked. Nem hagyom, hogy itt porosodj. Meggyőzöm a Papát, hogy gyógyítson meg téged.

Újabb napok teltek el és egyre szomorúbb voltam. Már reménykedni sem mertem abban, hogy valaki keresni fog egy ilyen rossz, öreg mozdonyt mint én. Aztán egyik reggel – nagyon korán még éppen csak ébredeztem – megérkezett újra a kis barátom, Potyautas. Azonban most már nem egyedül jött, hanem a Papájával, a Masinisztával és sok más bácsival. Hoztak magukkal mindenféle szerszámot: csiszolót, fúrót, emelőt. Azért érkeztek, hogy rendbe tegyék minden porcikámat és alkatrészemet.

Első nap a kerekeimet cserélték le és a kéményemet tisztították ki. Újra bele tudtam szippantani a friss levegőbe. Azt éreztem, újjászülettem. Második nap lecsiszolták rólam a régi rozsdás festéket, és megjavították a fékemet. Harmadik nap pedig a vagonjaimat tették rendbe. Ekkor már azt éreztem, hogy alig bírok egy helyben maradni. Szerettem volna újra szélsebesen száguldani a síneken. A negyedik napon már csak a festésem volt hátra. A Masiniszta megsimította a mozdonyom oldalát, majd szólt az unokájának.

  • Gyere te kis Potyautas! Szeretném ha te festenéd fel Zakatol nevét az oldalára.

Potyautas szívesen teljesítette papája kérését. Mikor elkészültek a festéssel, újra a sínekre emeltek, és elindultam az állomás felé.  A többi vonat rám sem ismert, amikor meglátott. Mindenki csodálkozott, hogy egy vén, nyöszörgős gőzmozdonyból milyen csodálatos vonat lettem. Nagyon hálás voltam Potyautasnak, de még mindig nem értettem, hogyan győzte meg a Masinisztát a felújításomról.

  • Tudod Zakatol, - kezdte Potyautas. - Elmondtam a Papámnak, hogy nagyon szeretem őt, és bármennyire öreg is, és bármennyire nyöszörög is, nem fogom magára hagyni soha, mert úgy szeretem ahogy van!

Ezek a mondatok pedig egyenesen a Masiniszta szívéhez szóltak. Ekkor döbbent rá arra, hogy ő sem hagyhatja cserben öreg barátját, tehát engem. És ennek köszönhetem, hogy azóta friss pöfögésemtől hangosak a sínek. Már indulok is tovább a következő állomásra ! Szia! Si-hu-hu-hu, si-hu-hu-hu, si-hu-hu-hu...

Neked van olyan régi barátod, akit sosem fogsz magára hagyni?

Miért szereted őt ennyire?



Ha kíváncsi vagy a termékekre is, amiken Zakatol, a kisvonat szerepel, akkor kattints ide, vagy a képekre!