Egész télen (dehogy egész télen, a teljes 2020-as ÉVBEN és 2021 első felében is!) azt vártuk, hogy végre jöjjön a nyár és kicsit szabadabban létezhessünk! Most elérkezett ez az időszak és sokan vagyunk, akiknél a gyerekek már startra készen várják, hogy kezdődjenek a kalandok, indulhat a vakáció! Mivel mi, a Cseppke csapatában mindannyian édesanyák vagyunk, pontosan tudjuk, hogy kemény meló feledhetetlenné tenni ezt a bő két hónapot, ezért a tavalyi év nagysikerű ajánlója után, idén is összeszedtük nektek azokat a termékeket, amik szerintünk megkönnyítik a kisgyerekes üdülést, akár itthon, akár külföldön pihentek majd! (Sőt, még akkor is jól jönnek, ha otthon lesztek és legfeljebb a játszótérig mozdultok ki!) Olyan hazai márkákat mutatunk be, akiket nagy valószínűséggel Ti is jól ismertek, mi is használjuk őket, és épp olyan jó szívvel tudjuk ajánlani mindegyikőjüket, mint a saját termékeinket. Vágjunk is bele!
Igazi alapdarab újdonsült anyuciknak
Megjött a nyár és vele együtt a számtalan lehetőség, hogy kimozduljunk! A babyberry szoptatós kendőjének hála pedig egyáltalán nem kell azon aggódni, hogy a babánk pont akkor fog megéhezni, amikor épp egy program közepén tartunk. Segítségével diszkréten és kényelmesen megetetheted a kicsit ott és akkor, amikor szüksége van rá. Ráadásul ezt a 3az1-ben szoptatós kendőt hordhatod csinos felsőként vagy babakocsi árnyékolóként is használhatod – kis zsákjában könnyű magaddal vinni, hogy mindig kéznél legyen és magadra kaphasd, ha nyugodt és diszkrét szoptatásra vágysz! A márka további elérhetőségeit itt találod:
Hűs segítség, a természet erejével
A BabyMountain eredeti sóhegyecskéinek jótékony hatását már jól ismerjük, ha a picik alvásáról vagy éppen a náthából gyógyulásról van szó! De azt is tudtátok, hogy a nyári kalandok során sem árt, ha van veletek legalább egy belőlük? Elmondjuk, hogy miért!
A lehűtött, Mini gyógynövényes Sóhegyecske fülpárnák praktikus méretükből adódóan célzottan a pici babatérdekre, könyökökre fejtik ki hűsítő, nyugtató hatásukat. Mivel aprók, ezért remekül elférnek egy pelenkázótáskában, Anya strandtáskájában vagy akár a gyerekek batyujában is. Ha túráztok, akkor a hátizsákotokban rejlő kis méretű (általában egy jégakkus) hűtőtasak mellé behelyezve remekül hidegen tartható. Ha pedig sérülés történik, pillanatok alatt elő tudjátok kapni és már használhatjátok is az apró bibik okozta fájdalmak csillapítására. Kövesd a BabyMountain oldalait a közösségi médiában is:
Kalandok: igen. Hangyák, morzsák, indokolatlan fűszálak: nem!
Strandszezon, piknikezések, nyaralás… Mi az, ami mindegyikben közös?
Ha megérkeztünk, valahova le szeretnénk ülni, lehetőleg egy olyan plédre, amit nem nehéz cipelni és kis helyen elfér. Mert ugye ilyenkor minden „fontos” dolgot bepakolunk, még azt is, amit már hónapok óta nem használtunk, hátha majd pont most lesz rá szükségünk… Ezekre a helyzetekre lett kitalálva a Monello baby&more Élménygyűjtő Piknik pléd! Élménygyűjtő, mert mostantól a tél beálltáig mindig velünk lesz. Amikor majd a hóesésben a teát szürcsölgetve nézegetjük a tavaszi – nyári – őszi fotókat, látni fogjuk, hogy szinte családtaggá vált…nem csak vízlepergetős tulajdonsága miatt tesz nagy szolgálatot, hanem azért is, mert az alsó csúszós anyagról könnyen le lehet rázni a rárakódott fűszálakat, faleveleket, homokot és egyéb nem haza szállítandó növény és bogár állományt. (Ez mekkora találmány!) Felülről pedig a puha 100% pamut, OEKO-TEX pamut anyag érintkezik a babák érzékeny bőrével. A Monello Piknik pléd 4 sarkára 4 kicsi zseb került, ahova követ, kavicsokat, nehezebb dolgokat lehet berakni, így nem fújja fel a szél a takarót. Másrészt nagyon praktikus, ha a kisebbek felfedezik a zsebeket, mert tuti beléjük fognak majd mindent betuszkolni és hosszasan eljátszanak majd velük. A pléd mérete 220x130cm, súlya pedig mindössze 800 gramm. És, ha ez még nem volt elég: dupla méretben is rendelhető! Mosógépben könnyen tisztítható és ami még jobb hír: gyorsan is szárad. Ajándék Monello oldal táskával + ajándék zsákkal + ajándék baba gymbaggel lehet a Tiéd! Kövesd a Monellot Instán és Facebookon is!
Ugye te sem szeretsz fürdés után dideregni?
Így vannak ezzel a picik is, de ezt Neked, rutinos anyucinak nem kell bemutatnunk.
Idén talán minden eddiginél jobban vártuk a strandszezont, főleg mert nem is adta magát egykönnyen! Most viszont ezerrel itt van, így végre előkerülhetnek a Filibabba szupertrendi poncsói! (Na jó, igazából nem is bírtunk magunkkal, és előfordult, hogy már az esti fürdetés után kipróbáltuk, milyen érzés lesz őket a legközelebbi vízparton használni!) Amellett, hogy nem győzünk betelni a vagány színekkel - persze, hogy a rozsdavörösből és a mustársárgából is beszereztünk egyet - ezek a poncsók 100% biopamutból készültek, így nem csak mi és a gyerekek, de a bolygónk is imádja őket. Szerezd be a Planetino webshopból, kattints ide! A Planetino közösségi oldalain keresztül naprakész lehetsz a csodaszép, környezetbarát termékeikkel is. Kattints!
Micsodaaaaa, nem muszáj hat kart növesztenem, hogy cipeljem a gyerekek cuccait? HIHETETLEN!
Ugye Te is szeretnéd megkönnyíteni a mindennapi mamiserpaságodat? A babakocsi, táska, bevásárlószatyor mellett néha a gyerek járgányát is neked kell cipelned? Nincs rajta fogás, csúszik…. mi is jól ismerjük ezt a helyzetet! Szerencsére van rá megoldás! A Pici Piacról ismert Pocket Trailerrel könnyen orvosolhatod ezt a problémát, hiszen ezt a kifejezetten kismotorok és futóbringák hordozására tervezett vállpántot egyszerűen a járgányra applikálhatod, így akár a válladon, keresztbe vetve a hátadon vagy a babakocsira akasztva is szállíthatod őket. A webshopban megtalálod a basic és fényvisszaverős modelleket egyaránt. Tégy egy szívességet magadnak és szerezd be MOST!
Horzsolás, csípések, napégés? Ezt az egyet SEMMIKÉPP se felejtsd otthon!
A SheDo Manó univerzális körömvirág balzsam praktikus és kompakt kiszerelésének köszönhetően könnyen használható és elfér egy kézi táskában is. Sokrétűen bevethető, legyen szó egy játszóteres horzsolásról, napégésről vagy szúnyogcsípésről. Mire használhatod? Például:
- Száraz, hámló, viszkető foltok gyógyítására
- Sebek, horzsolások kezelésére
- Berepedezett területek regenerálására
- A bőrfelszín hámosítására
- Rovarcsípés esetén a bőr megnyugtatására
- Kipirosodott babapopsi ápolására
- Napégés esetén
A benne lévő körömvirág, orbáncfű olaj és B5 pro vitamin a gyulladáscsökkentés, sebgyógyítás és hámosítás nagymesterei! A levendula, római kamilla és rózsafa illóolaj pedig nyugtat, csökkenti a bőrpírt és a viszketést. Illóolaj nélküli változatát pedig újszülött kortól használhatod! Nézz szét a márka többi terméke között is: shedo.hu
Nincs utazás játékok nélkül!
Nyaraláskor hajlamosak vagyunk túl sok cuccot magunkkal vinni, és mi az első, amiből lefaragunk miután rájöttünk, hogy tarthatatlan a helyzet? A játékok. Ugyanakkor fontos, hogy legyen nálunk pár olyan, jól kihasználható darab ami hosszabb ideig le tudja kötni a gyerekek figyelmét!
A Tinatti Utazós Mesecsomag pontosan így lett kitalálva! Egy kézzel varrt nemez tarsoly, benne minden ami egy igazi kalandhoz szükséges. A csomag tartalmaz egy saját festésű selyem kendőt, mely víz vagy éppen mező is lehet, egy szivárványt, egy házikót, egy fát, egy gombát, egy emberkét és 3 fakövet. (Ez annyira mesés, hogy nekünk is kedvünk támadt játszani egyet!) Kis helyen elfér, így bárhová velünk utazhat. Kalandra fel! Tinatti Facebook és Instagram oldalait, csodás fejlesztő játékaikkal itt találod:
Idén már az utcán is viselhetik a picik a kedvenc Cseppkéjüket!
Na jó, nem a hálózsákot! Sok-sok tervezés és hosszas előkészület után megérkezett a Cseppke Lenge, a nyár legszellősebb viselete! Ez a leheletkönnyű, duplagéz anyagból készült kertészgatyó tökéletes választás a balatoni lángosozáshoz, a városi játszóterezéshez, de még az esti sétákhoz is. A vállán cuki fafigurával állítható a tökéletes hossz, de rágókának sem utolsó, ha a picikéd épp a fogzással küzd. Háromféle színben (farmerkék, old rose és mustár), 68-as mérettől egészen 104-es méretig készítjük.
Mivel egészen limitált mennyiségben gyártottuk, szerezd be mihamarabb, ha nem akarsz lemaradni róla!
Praktikus, vékony, csíkos, pöttyös: mi az?
Vannak élethelyzetek (például egy utazás), amikor az idő kiemelkedően fontos tényező. Egy egész napos autókázás után még az sem mindegy, hogy nettó 1.5 vagy 3 percet szánsz a kicsik öltöztetésére. Mind tudjuk, milyen a fáradt, túlpörgött totyogó, aki nem is fáradt, ugyebár... Na ezekben a helyzetekben igazi jolly joker a tökgatyó, amit fél kézzel is fel tudsz adni a picikédre, és máris egy gonddal kevesebb: kényelmes fazonjának és a széles derékrésznek köszönhetően még éjszaka is ideális viselet! Mivel nagyon sokan és kitartóan könyörögtetek, két fejlesztést is megvalósítottunk a tökgatyóval kapcsolatban. Már nagyobb méretekben is, egészen 122-esig készítjük, és megcsináltuk nyári vastagságban, ami mindössze egy réteg pamutot jelent. Kánikulában ez a nyerő!
Összegyűjtöttünk Neked mindent, ami nem maradhat ki a nyaralási cumóból, a nyár is tiszta erőből tombol, úgyhogy most már Te jössz!
Induljon a nyaralááááááááás!