Törzsvásárlói kedvezményprogram

Törzsvásárlói kedvezményprogram

Kategória Magazin , Termékeinkről

Sosem fogom elfelejteni azt az érzést, amikor az első megrendelés befutott a webáruházunkba. Lassan 8 éve lesz, de olyan, mintha tegnap lett volna. Én (Fruzsi) épp randevún voltam egy ismeretlennel, amikor pittyent a telefonom, mert a webshoptól megjött a legelső e-mail. Felfoghatatlan volt, hogy más is hasznosnak tartja a portékánkat, ezért lead rá egy rendelést. Úgy éreztem magam, mint, aki megnyerte a Lottó ötöst. (A randi sajna nem sikerült, de sebaj!) Tényleg kevés felemelőbb érzés van ennél. Az egyik közülük, amikor egy ilyen vásárló annyira elégedett a Cseppkével, hogy visszatér hozzánk egy újabb termékért. Majd még egyért. Persze mi magunk is sokat teszünk ezért, hiszen folyamatosan fejlesztjük termékeinket és nagy hangsúlyt fektetünk a megfelelő ügyfélkezelésre is. Mégis a kezdetek kezdetén, amikor egyre többször vásároltak vevőink második-harmadik zsákot, úgy döntöttünk, hogy mindent megteszünk azért, hogy a visszatérő anyukáink is érezzék, mennyire hálásak vagyunk nekik. Így szinte azonnal bevezettük az örökös 10%-os törzsvásárlói kedvezményt, amit három sikeresen lezárt és összesen 25 000 Ft értékü rendelés után, automatikusan és meglepetésként adunk a vevőinknek. Tesszük ezt azért, mert tisztában vagyunk vele, hogy termékeink kézműves jellegük miatt magasabb árkategóriába tartoznak, ezért folyamatos használat mellett (hiszen szezonról-szezonra újra van szükség belőlük) nagyobb anyagi terhet rónak a szülőkre. 

És most van egy szenzációs hírünk!

Gondoltunk egyet és úgy döntöttünk, hogy 2021-ben új szintre emeljük törzsvásárlói programunkat. (A program szabályzatát idekattintva tudod elolvasni részletesen.) Felkutattunk hát olyan kisbabás és kismamás márkákat, akik szívesen bemutatkoznának termékeikkel, szolgáltatásukkal a Cseppke törzsvásárlói előtt, és ezért ők is szívesen megajándékozzák a Cseppkés mamikat 10% kedvezménnyel

Lássuk, kik ők! (A logókra kattintva átjutsz a márkák weboldalára. A kuponkódokért kattints erre a titkos oldalra!






A 3 Concept – Home and Family márka azért született meg, hogy a hozzánk hasonló családoknak kínáljunk olyan minőségi és stílusos lakberendezési termékeket, amelyek segítségével álmaik otthonát berendezhetik. Gyönyörű szőnyegek, falmatricák, tapéták, minőségi bútorok és különleges lámpák is megtalálhatóak kínálatunkban. (A 10% kedvezmény más akcióval össze nem vonható és csak a termék árából kerül levonásra)




 

Babaholmi-kölcsönzőnkben széles skálán kínáljuk a családos utazóknak azokat a professzionális utazáskönnyítő eszközöket, amelyekkel könnyű, gondtalan és kényelmes lesz akár bababával, akár kisgyerekkel utazni. Termékeink a kirándulók, repülővel és autóval utazók, kempingezők kényelmét biztosítják, autós kiegészítőkkel és vízparti nyaraláshoz szükséges termékekkel is készülünk - a webshopunk mellett ezeket rövid- vagy hosszútávra bérbe is tudják venni a családosok.

Kabin méretű babakocsik, strandkocsik, speciális hordozók és kicsire csukható autósülések is megtalálhatóak kölcsönözhető kínálatunkban.

Üzletünkben és webshopunkban igényes gyermekjátékok és kiegészítők vásárolhatók, kapható saját termékünk, a Budapest gyerekkel térkép is.  
Keress minket FACEBOOKON és INSTÁN is!






Gyulai Borbála vagyok, gyógytornász. Több, mint 10 éve tartok kurzusokat szülőknek arról, hogyan tudják a babájukat masszírozni.A tanfolyamon tanultak által a szülők a mindennapi rutinjuk részeként tehetnek kisbabájuk egészséges fejlődéséért. 

Rengeteg visszajelzést kapok arról, hogy a rendszeres, napi pár perces masszázs hatására a babák jobban alszanak, elmúlik a hasfájás, beindul a mozgásfejlődés. 

Gyógytornászként és babamasszázs oktatóként szerzett tapasztalataim alapján kidolgoztam a tanfolyam online verzióját. Így otthonod biztonságában, saját tempódban tudod megnézni a videókat és elolvasni az írásos magyarázatokat, ahányszor csak szeretnéd.

Érdemes már várandósan megtanulni, mert akár már a baba születése után pár nappal el lehet kezdeni a babamasszázst. Egészséges kisbabáknak is nagyon hasznos, de terápiáknak is nagyon jó kiegészítője.

Tanuld meg te is gyógytornásztól, hogyan tudsz segíteni a babádnak!

Keresd a márkát Facebookon!





Kismamáktól Kismamáknak

Egyedi és praktikus, kényelmes és csinos #matchymatchy BABA&MAMA szettek széles választéka.

Saját tervezésű és készítésű kismama köntösök és hálóingek minden kismamának, akinek fontos a kényelem, a praktikum, de emellett szeretne csinosan, nőiesen öltözni a várandósság alatt, majd a szülést követően is.

A kismama szettekhez passzoló baba szettekkel (alulkötős, újszülötteknek nagyon praktikus body, puha rugalmas, pólyaként is használható kétrétegű babatakaró és sapka) válik teljessé a kínálatunk.

Öltözz össze kisbabáddal, legyél csinos, magabiztos Kismama!

Keresd a márkát FACEBOOKON és INSTÁN is!







Bakos Mirtusz Eszternek hívnak, stylist és fotós vagyok. A fotózás kb. 4 éves koromban keltette fel az érdeklődésemet, és azóta is életem része lett. Főbb profilom a Gyermek fotózás és Család fotózás, de örömmel vállalom kisebb családi rendezvények megörökítését is. 

Szeretem a gyerekeket, és szerencsémre könnyen megtalálom velük az összhangot.  Ha kérdésed van, Keress engem bizalommal!   
Bakos Mirtusz Eszter Style&Photo

Tel: +36 20 469 0254
Keresd Mirtuszt FacebookonInstán és YouTube-on is!




Barkácsanyu workshop

A Barkácsanyu ott szunnyad mindenkiben, aki gyermekének alkot szívvel-lélekkel. A foglalkozások keretén belül szép és hasznos holmikat, babajátékokat, babaszobai dekorációkat készítünk. Mindezt úgy, hogy anya jó társaságban énidőt kap, a baba gyakorlott felvigyázók segítségével kortársak közt szórakozik. Végül pedig a babának szánt ajándékkal távoznak. Eközben anya olyan eszközöket próbálhat ki, új technikákat sajátíthat el, amikről álmaiban sem hitte volna, hogy valaha a kezei közé kerülnek.

Kikapcsolódás, önbizalom erősítés és produktum egyszerre!

Barkácsanyu termékek

Az elmúlt évben egyre több terméket fejlesztettem, melyek számomra a legfontosabb üzenetet hordozzák: szívből anyától. Játszó sátrakat, fonott rácsvédőket, különféle babaköszöntő csomagokat készítek egyedi igényekre szabva bababarát, természetes alapanyagokból.

Keresd a márkát Facebookon!





A Danka egy márka, amely szeretné felhívni az emberek figyelmét azokra a gyerekekre/felnőttekre, akik valamilyen módon “speciálisak”. Ezzel nem kiemelve őket a társadalomból,hanem pont, hogy beillesztve. Aki a társadalom része, arról nem tabu beszélni.

Zoárddal - ő az én kisfiam- az élet napos, és huncut és kemény. Zoárdot maximálisan elfogadjuk úgy, ahogyan van. Támogatjuk, szeretjük és megteszünk mindent, hogy ha felnő, akkor ne ő legyen az a kis fura fiú, hanem ő legyen Zoárd. És kész.Ehhez viszont azt kell, hogy az emberek merjenek beszélni a Down-szindrómáról, az autizmusról, a mozgáskorlátozottakról is. Ezt szeretnénk egy kicsit megtámogatni azzal, hogy létrehozunk egy “brand”-et, ami mindenkié. Nem válogat, nem részesítelőnyben senkit.

A Danka egyenlőségre törekszik.

A nyereség egy részével az SNI-vel foglalkozó alapítványokat, illetve szervezeteket támogatunk.

Keresd a márkát Facebookon és Instán is!  





A vállalkozásban, egyedi termékek készítésével foglalkozunk, a vásárló által beküldött fényképek és/vagy gyermekrajzok felhasználásával. Legnépszerűbb termékeink az arcképes babák és a gyerekrajzos táskák.

„20 éves divattervezői tapasztalatomat, körülbelül 4 évvel ezelőtt a kisgyermekes vevők szolgálatába állítottam azzal, hogy a kisszériás női ruhák gyártása után belefogtam ebbe az igazán különleges, gyakran szívmelengető szolgáltatásba. Ti megosztjátok velem féltve őrzött kincseiteket a gyerekek rajzai által, én pedig segítek abban, hogy a személyes kötődés élménye egy igazi design tárgy formájában keljen életre. Az arcképes babákon keresztül pedig, egy kicsit minden vásárló az ismerősömmé válik, hiszen beküldött képeiteket, nagy odafigyeléssel és szeretettel alakítom babákká.”

Gyovai-Farkas Edina, az ECLECTICK tulajdonosa és tervezője

Keresd a márkát FACEBOOKON és INSTÁN is!

Webshop: www.eclectickdesign.com





Az Egyedi Lábtörlők és dekorációk termékeit azoknak álmodtuk meg, akik szeretik a különleges dolgokat. Saját stílusodra szabhatod nem csak a lábtörlődet, de még a bögrédet, vagy éppen a falmatricádat is. Nálunk remek ajándékötletek várnak rád, engedd szabadon a fantáziádat és mi megvalósítjuk az elképzelésedet!

(A kedvezmény más akcióval össze nem vonható és csak a termék árából kerül levonásra.)






Az Életmód Fitnesz missziója, hogy segítse azokat a nőket, akik most készülnek a babavárásra, akik kismamák és akik a szülés utáni időszakban vannak már. A szakterületem a szétnyílt hasizom regenerációja, ez a szemlélet teljes mértékben megjelenik az óratípusaimban. Ez azt jelenti, hogy bárki, aki hozzám jön tornázni, megnézem, hogy érinti-e szétnyílt hasizom "problémája" és csakis olyan hasizom erősítő gyakorlat kap, amit biztonsággal végezhet.

Én azzal teremtek értéket, hogy a nők, akik rendszeresen járnak hozzám tornázni, azon túlmenően, hogy elkezdenek alakulni, megszeretik újra a mozgást, visszanyerik az önbizalmukat, és ami a legfontosabb, a nőiességüket. Az óráim családias hangulatúak, a személyes és az online óráimra is lehet jönni gyerkőccel. 

Az Életmód Fitneszben benne van a szívem, lelkem. A jövőre nézve továbbra is az a célom, hogy a nőkkel megszeretessem a mozgást, és ne azért sportoljanak, mert utálják a testüket, hanem mert szeretik. 

Jelenlegi szolgáltatások:

  • Erősítő csoportos edzések (korlátozás feloldása után csak személyesen)
  • Dinamikus kismamatorna (korlátozás feloldása után csak személyesen)
  • LoveYourBelly - szülés utáni szétnyílt hasizom torna (online is)
  • Baba-mama torna (korlátozás feloldása után csak személyesen)
  • FittAnyaOnline (csak online, élő videókkal, zárt csoportban)
  • Életmód Fitnesz online órák zárt Facebook csoport, havi tagsági díjjal, rögzített, visszanézhető videók (csak online)
  • Személyi edzések (korlátozás feloldása után csak személyesen)
  • Gerincjóga (korlátozás feloldása után csak személyesen)
  • Hatha jóga (korlátozás feloldása után csak személyesen)
  • Hegkezelés (csak személyesen)
  • Kineziológiai tapasz (csak személyesen)
  • Életmód- és táplálkozási tanácsadás (online is)

Elérhetőségek

Google Cégem: Életmód Fitnesz

E-mail: lyb@eletmodfitnesz.hu

Tel.: +36307356372

Keresd a márkát Facebookon és Instán is!









Két kisgyermek anyukájaként tudom, hogy nekünk, anyáknak mennyire fontos a piciket körbevevő élettér kialakítása. Leginkább a második gyermekem születése után vágytam valami egyedire, szépre, különlegesre nem pedig a tucat termékre. Innen jött az ötlet, hogy magam készítem el, amit szívesen használunk a babaszobában. Amikor pedig sorra kaptam az elismerő szavakat, felmerült a kérdés bennem, hogy vajon még hány anyukának lehet hasonló igénye ugyanerre, mint nekem. Ezért elkezdtem kísérletezni és így jött létre az Ezt neked! brand. Szeretek alkotni, örömöt ad és élvezem minden fázisát annak, ahogy összeáll a végtermék. Hogy pontosabban miről is van szó, megtudjátok ha ellátogattok a puhaságok és cukiságok kicsiny boltjába.

Lövényi Erika – Ezt Neked!

Keresd a márkát WEBOLDALÁNFACEBOOKON , INSTÁN és PINTERESTEN is!





Magyarország első babakocsi-mosodáját azért hoztuk létre, hogy professzionális, hatlépcsős folyamattal tisztítsuk és fertőtlenítsük a babakocsikat, autósüléseket és kiegészítőket. Családi vállalkozásunk 7 év tapasztalattal, több, mint 1000 elégedett ügyfél visszajelzése alapján működik, bababarát mosószereket, környezettudatos módszereket használva. Üzletünk Budapesten, a 13. kerületben van, több átadóponttal dolgozunk. Választható a teljes kényelmet biztosító háztól-házig szolgáltatásunk, valamint prémium cseretermékeket is tudunk biztosítani a tisztítás időtartamára. Célunk, hogy hosszú életet biztosítsunk a babaholmiknak a folyamatos karbantartással és tisztítással, hogy azok értékállóak legyenek és több családot szolgálhassanak ki.

Keresd a márkát FACEBOOKON és INSTÁN is!





Ezt a világot három szálból font kötél tartja, melynek színeit szintén ez a három fonál adja.

Első szín a néphagyomány, a népi kultúra vizuális mintakincsei.

Második a természet.

Harmadik a mesevilág.

Természetvédelmi mérnökként a természet vonalát talán nem is kell tovább taglalnom. A különböző népek hagyományos díszítőmotívumai mindig elvarázsoltak. Így akarva-akaratlan ezek inspirálta, ám karakteres stílusú formavilágot bontakoztatok ki munkáimon. Három gyermek mellett a mesevilágot sem kell sokat magyaráznom, de tudni kell, hogy mindig is szerettem a varázslatos világokat, tündérbarátnőket, huncut manókat, táltosháton száguldó világutazókat. Ezen három szál hol összegyúrva, hol külön felbukkanva jelenik meg világomban.

A természetben fotózott alapokon rajzolt grafikáimmal kívánom megmutatni, hogy igényes, élethű alapokra is lehet gyermekeknek és gyermeki énjüket még élő felnőtteknek minőségi alkotásokat létrehozni. Ezek által a minket körülvevő csodák valós formában, ám mesés kiegészítőkkel jelennek meg. Fontos a vizuálisan is minőségi, kedves formák létrehozása. Mert nem mindegy mi vesz minket körül mindennapjainkban. Ebben szeretnék segítséget nyújtani Fodorinda módra.

Alkotásaim sokféle felületen és formában jelennek meg: többek között faliképen, bögrén, kirakón, pólón. A teljes paletta megtekinthető a www.fodorinda.hu oldalon. A fantáziámban élő és a minket körülvevő világ összekapcsolásával egy olyan, a magam három szálából összefont világot mutatok, mely a természet barátjává teszi az embereket és a kis természetbúvárok mércéjéhez is igazodik.

Keresd a márkát FACEBOOKON, INSTÁNYOUTUBE-on és PINTERESTEN is!





Adrien és Réka vagyunk, a Funkidz baba- és gyerekruha márka megálmodói. Mindketten 2 kisgyermekes családanyák vagyunk, így teljes mértékben a gyerekek és szüleik szempontjából tudjuk termékeinket szemlélni és létrehozni.

Nemcsak eredeti, színes és különleges ruhákat és kiegészítőket készítünk babáknak és kisgyermekeknek, de mindezt prémium minőségű anyagokból tesszük meg, mert tudjuk, hogy Számotokra ez mennyire fontos. Minden termék egyedileg, kézzel készül, körültekintő gondoskodással és a lehető legmagasabb minőségű anyagokból kerül legyártásra. A Funkidz termékek egyedi, divatos megjelenést és maximális kényelmet nyújtanak, mindezt elérhető áron. Legnépszerűbb termékeink puhatalpú cipőink, amelyek színes, vidám mintájú pamut anyagból készülnek, béléssel vagy anélkül is kérhetőek, talpuk pedig csúszásmentes velúrbőr. Puhatalpú cipőinken kívül pedig újszülött szettek, leggingsek, kantáros nadrágok, sapka-sál szettek és akár a cipőkkel egyező mintájú fejpántok találhatóak meg weboldalunkon.

Keress minket FACEBOOKON és INSTÁN is!





A GitaMom a család legkedveltebb négyzetméterét készíti el. A csepphinta ugyanis nemcsak a gyermek fejlesztő tornájára alkalmas, hanem itt iszod majd a reggeli kávédat, bekucorodhatsz olvasni és zenét hallgatni, de még egy összejövetel alkalmával is sorba állnak majd érte a vendégek. Ráadásul strapabíró és tetszetős, akárcsak a cég babzsákjai és többi textilterméke.

Keresd a márkát FACEBOOKON és INSTÁN is!




Jóga, gyerek módra! 

Próbáld ki saját fejlesztésű jógás játékainkat, amik segítenek, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerjék a jógázás örömteli, fejlesztő, stresszoldó hatásait, miközben izgalmas kalandokat élnek át a meséinken keresztül.

Bánhidi Dóra vagyok, a Jógakaland alapítója és az 5 éves kisfiam, Ármin anyukája. Szülőként szerintem az a legfontosabb dolgunk, hogy megmutassunk és megtanítsunk gyermekeinknek egy olyan öngondoskodó eszköztárat, ami a segít nekik: oldani a stresszt és feszültséget, megmutatja nekik hogyan kezeljék rugalmasan az élettel járó kihívásokat,  megtanítja őket feltölteni az energiaszintjüket, tudatosan a jelenben lenni, mindezt úgy, hogy közben folyamatosan elmélyednek önmaguk megismerésében!

Szeretném, ha a gyerekek, már kiskorukban elkezdenék az ismerkedést a jógával, akár már 3 éves kortól, amikor még úgy szívnak magukba minden tudást, amit játékosan adunk át, mint a szivacs! 

Hogy ez valóban működik-e? A több ezer Anyuka és Pedagógus véleménye alapján, akik már kipróbálták valamelyik jógakalandos mesekönyvünket vagy játékunkat, nagyon is! Ők is azt tapasztalták, hogy a gyerekek elképesztően nyitottak a játékos jógára, a vizuális relaxációkra, és önmaguk megismerésére!

Ismerd meg Te is jógás játékainkat a WWW.JOGAKALAND.HU oldalon! 

Keresd a márkát FACEBOOKON és INSTÁN is!

A kedvezmény nincs értékhatárhoz kötve, de csak teljes áru termékre vonatkozik, más kedvezménnyel nem összevonható.





Névre szóló babaköszöntő ajándékokat készítünk rendelésre, bababarát alapanyagok felhasználásával. Díszdobozba csomagoljuk, így bármilyen alkalomra tökéletes választás egy Katalinka örökbarát, legyen az babaváró buli, babaköszöntő látogatás, születésnap, keresztelő vagy Karácsony. Mackóink képesek a gyermek szívéhez nőni, később milliónyi emléket idézni. 

Keresd a márkát FACEBOOKON és INSTÁN is!





Kézi kötésű naplók és fotóalbumok, melyek egyedi tervezéssel teljesen személyre szabhatók. A könyv stílusos és szép ajándék, bármilyen alkalomra megfelelő lehet, nászajándékba, keresztelőre, babaköszöntő ajándékként vagy születésnapra, évfordulóra. Az általam készített naplók és albumok idézetekkel, illusztrációkkal teljesen személyre szabhatók, így aki a kezébe veszi egyből a magáénak érezheti. Minden napló és album egy példányban készül, ezért pont olyan egyedi, mint aki kapja.

Keresd a márkát FACEBOOKON is!





A gyerekek fantáziájának semmi sem szab határt. Ezért is varázsolja el őket a síelő elefánt, spagettit evő pingvin, Citadella felett elrepülő süni. Bármit megfestek, ami a családra, kisbabára jellemző, elég csak pár szót mondani; egy vagy több kedvenc állatot kiválasztani és így egy teljesen személyre szabott, egyedi festmény díszíti majd a gyerekszobát. Az egyedi megrendelésedet itt tudod leadni, illetve az egyéb faliképeimet, illusztrációimmal ellátott tárgyakat is itt találod meg.

Keresd a márkát Facebookon is!









A Planetino – egy jobb világ miniben baba webshopban prémium minőségű fenntartható és tartós baba termékeket találtok, károsanyagmentes, környezetbarát vagy újrahasznosított anyagokból, letisztult, skandináv dizájn alapján, svéd, dán és holland gyártóktól.

„Buriusz Andi vagyok, a Planetino – egy jobb világ miniben megálmodója. Kislányom, Borka féléves kora körül kezdtem el utánanézni jobban a babaétkészleteknek, amelyeket szívesen használnék a hozzátáplálás során. Fontos volt számomra, hogy az étkészletek károsanyagmentesek és környezetbarátak legyenek. Sajnos, azt tapasztaltam, hogy a külföldön már ismert környezetbarát anyagokból itthon leszűkült termékkínálattal rendelkeznek a boltok, illetve bizonyos anyagokból teljes hiány van. Végül sikerült létrehoznunk egy olyan webáruházat, ahol a legkisebbek számára is megfelelő, károsanyagmentes használati tárgyak érhetők el. A termékpaletta a termékek felkutatása során egyre bővült. Most már nem csak étkezés, itatás kategóriákban, de a babaápolásra, fürdetésre, játékokra és táskákra kiterjedően is találhattok kisebb választékot nem csak babátok, de nagyobb gyermekek számára is. Aki ismer, tudja, hogy én is - mint minden anya -, a legtöbbet, legjobbat szeretném a gyermekemnek. A Planetino-n árult babaholmik mindegyike olyan minőség, amit mi is jó szívvel használunk itthon. Nagyon hiszek ezekben a termékekben és remélem, hogy sok hazai családba sikerül őket eljuttatnom, képviselve a minőséget, a tudatos vásárlást és nem utolsó sorban rengeteg örömet szerezve vele a babáknak, gyerekeknek, akik számára nélkülözhetetlen használati tárgyakká válnak, megkönnyítve velük kis életüket, hétköznapjaikat.”

Keresd a márkát FACEBOOKON és INSTÁN is!






A ROSACEART az érzékeny bőrűek számára készít natúrkozmetikumokat. A márkát 2018-ban Kulcsár Marianna hívta életre, mert azt tapasztalta, hogy a beauty trendek útvesztőjében a különböző érzékenységgel küzdők nehezen találják meg a számukra ideális bőrápoló termékeket. 

A kozmetikumok tervezési és tesztelési fázisában kristályosodott ki a márkanév, amiből a ROSACEA szimbolizálja az érzékeny bőrt, az ART pedig azt, hogy valóságos művészet számukra hatékony kozmetikumokat készíteni.

Marianna ahhoz, hogy elérje a várt eredményt, krémjeiben a természet legjavából válogatott, és az organikus/bio alapanyagokon kívül olyan további összetevőkhöz fordult, amiket natúrkozmetikumokban ritkán lehet felfedezni. 

Vallja, hogy az érzékeny bőrnek letisztult, minimalista stílusra van szüksége, ami a bőrnyugtatáson kívül a bőr erősítését is elősegíti. 

Mára elmondható, hogy a bőrpirosodás akár egy hét alatt enyhíthető, az aknés-gyulladt bőr két hét alatt szemmel látható javulást mutat, és az irritált érzékeny kezek egy óra alatt megnyugodhatnak.

Kozmetikumai könnyedén beilleszthetők a férfiak bőrápolási szokásaiba is, de a latexallergiával küzdők is találnak luxus minőségű bőrápolókat.

Babaápolási kozmetikumait elsőként egytől egyig az unokájának készítette, ami garancia arra, hogy a Te gyermeked bőre is minőségi ápolásban fog részesülni.

Ha szükséged van bőrápolási tanácsra, vagy bizonytalan vagy, milyen kozmetikum illik legjobban a bőrtípusodhoz, írj bátran az info@rosaceart.com email-címre.







Bio natúrkozmetikumok az illóolajok erejével

A SHEDO kozmetikumok megálmodója és készítője dr Halász Dóra, szakgyógyszerész. Férjével közösen alapították családi vállalkozásukat 2020-ban.

A SHEDO kozmetikumok 100% természetes, prémium minőségű, BIO minősítésű növényi kivonatok, hidegen préselt növényi olajok és vajak  felhasználásával, kézzel készülnek laboratóriumi körülmények között. A termékek gyártása során használt illóolajok 100% tisztaságú, BIO vagy DEMETER minősítésűek.

A termékek nem tartalmaznak mesterséges szín-és illatanyagot, mesterséges tartósítószert, parabéneket, SLS-t, kőolajszármazékokat.

Ha a SHEDO kozmetikumokat választod, akkor biztos lehetsz abban, hogy kiváló minőségű, biztonságos és hatékony terméket kapsz.

Keresd a márkát FACEBOOKON és INSTÁN is!







Sárosdi Virág vagyok, logopédus-gyógypedagógus, és hat gyermek édesanyja. A munkám során sok gyermekkel dolgoztam együtt azon, hogy segítsem őket az iskolai tanuláshoz szükséges képességek fejlesztésében. Megtapasztaltam, mennyire unalmas számukra a gyakorlás és a monoton feladatmegoldások. Így elkezdtem játékokat készíteni a foglalkozásaimra. Majd ezeket a játékokat megosztottam a szülőkkel és a kollégáimmal is, így egyre több gyermek számára vált játékká és izgalmas tevékenységgé a tanulás. Az elmúlt 6 évben több, mint 25 000 szülővel léptem kapcsolatba az online fejlesztőprogramjaimnak köszönhetően, és ezáltal rengeteg tapasztalatot, visszajelzést kaptam arról, mely játékok bizonyulnak a leghatékonyabbnak egy-egy terület fejlesztése során.

Ezek a programok azonban nem csupán akkor hasznosak, ha gyermekünk fejlődése eltér az átlagostól, hanem akkor is, ha szeretnénk a képességeit biztos alapokra helyezni az iskolakezdés előtt. Mindezt vidáman, felszabadultan, játékos módszerekkel tudjátok megtenni, ha a Skillo programjait és játékait választjátok!

Keresd a márkát Facebookon és Instán is!



Több, mint két éve fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy kellene Szolnokra egy olyan ruhaüzlet, ahol jó minőségű és nőies ruhadarabokat lehet kapni -így született meg a lakásbutik. A webshopot tavaly hoztuk létre, amikor rájöttem, hogy a lakásbutiknál már többet szeretnék, azaz országossá tenném a Stellát.

Most már a www.stellaruha.hu  a “húzóág”, mindig fejlesztjük, csinosítgatjuk-mint mi magunkat, Nők. Életem legjobb döntése volt a webshop, mert így kiálltam a nyilvánosság elé, és komolyabb felhangja lett az egész vállalkozásomnak. A barátnőim a modelljeim, mégpedig szándékosan többféle korcsoportból és testalkatból, hogy megmutassam, hogy a stellás-ruhák mindenkin tökéletesek. Szerencsésnek érzem magam, mert “a munkám a hobbim”, a 3 gyermekem mellett azért ez sem utolsó szempont.

Szeretném elérni, hogy fantáziadúsabban, már-már “olaszosan-merészen” öltözködjünk, mi, stellás-nőcik, de egyben az anyáknak kötelező kényelem és praktikusság is megmaradjon, ezt próbálom közvetíteni minden stellás-platformon.

Keresd a márkát FACEBOOKON és INSTÁN is!