Szörnyi, az álomőr

Szörnyi, az álomőr

- Kategóriák: Mesék

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy testvérpár, Tuki és Dede. Amíg Tuki, a kicsilány, még az anyukájával otthon töltötte a napjait, addig Dede már nagyfiú lévén minden nap óvodába járt. Jó testvérek voltak: egy szobában laktak, sokat játszottak együtt hétvégenként, és ha Tuki néha félt is valamitől, Dede mindig készen állt rá, hogy megvédje őt.

Egyszer el is érkezett az idő, amikor erre ugyancsak szüksége volt. Esténként, amikor Mimi (az anyukájuk) már minden mesét elmesélt, amit csak lehetett, és az összes jó éjt puszit rácuppantotta a pofikájukra, ami csak a puszitankjában meglapult, és miután már nagyon sokat kuporgott a kisszéken, hogy megvárja, míg elalszanak, és szép csöndben, puha léptekkel elhagyta a gyerekszobát, Tuki szorongani kezdett.

-       Dede, alszol? – kérdezte bátyját ilyenkor a kicsilány.

-       Nem, Tuki, mi a baj? – érdeklődött ilyenkor a testvére.

-       Félek.

-       Mitől?

-       Valaki van az ágyam alatt. – suttogta ilyenkor nagyon-nagyon halkan, hogy „Valaki” semmiképp meg ne hallja.

-       Nincs ott senki, Tuki, aludj szépen. – mondta ilyenkor Dede, és ez általában segített is.

De nem ezen a napon. Tuki szíve most csak még jobban összeszorult, és mivel úgy gondolta, hogy több segítséget már nem remélhet, hát mit volt mit tenni, elkezdett szép halkan sírdogálni. Ám Dede hallotta, hogy ma, ezen a különleges estén nem sikerült megnyugtatni kishúgát, ezért felkelt, átment Tukihoz és kedvesen vígasztalni kezdte.

-       Miért sírsz?

-       Félek tőle.

-       „Valakitől”?

-       Igen.

-       Megnézzem, hogy itt van-e az ágyad alatt?

-       Ühüm. – szipogta Tuki igenlően, de a következő másodpercben már meg is bánta, hogy ezt kérte.

Ám Dede tényleg nagyon jó testvér volt, ezért bármennyire tartott is tőle, hogy „Valaki” valóban ott lesz az ágy alatt, nem volt mit tenni, nekilátott felkutatni őt. A szobát halványan bevilágította az éjjeli lámpa meleg fénye, Dede pedig lassan csúszott lefelé, hogy bekukkantson az ágy alá. Még egy utolsó, bátor pillantást vetett Tukira, akinek könnyes szemeiben ott csillogott a félelem, a következő pillanatban pedig az ágy alatt találkozott a tekintete Valakiével. Dedének még megijedni sem volt ideje, mert Valaki tekintete nagyon hasonlított Tukiéra: ő is könnyes szemmel rettegett, csak ő az ágy alatt. És bár nem látszott, hogy ki ő, mi ő, csupán a félelemmel teli szemei világítottak az ágy alól, Dede, összeszedve minden bátorságát megszólította.

-       Szia! Én Dede vagyok. Téged hogy hívnak?

Ám Valaki nem válaszolt, de érezni lehetett, hogy nagyon fél.

-       Ne félj tőlem, nem bántalak. Hogy hívnak?

-       Ször... nyi... – érkezett a hüppögő válasz az ágy alól.

-       És mit csinálsz az ágy alatt, Szörnyi? – kérdezte Dede felbátorodva.

-       Vigyázom az álmotokat.

-       Tényleg? – hökkent meg Dede. Ő maga sem tudta, hogy azon lepődött-e meg jobban, amit Szörnyi mondott, vagy azon, hogy közben Tuki is mellékucorodott és kíváncsian bekukkantott az ágy alá.

-       Hogyan vigyázod az álmunkat? – vette át a szót a kicsilány.

-       Egész éjjel itt kuksolok, és ha azt érzem, hogy „Rossz álom” közeleg, kimászom az ágy alól, és elűzöm.

-       Akkor nem akarsz bántani?

-       Nem. Nekem az a dolgom, hogy megvédjelek Benneteket.

-       És mitől félsz?

-       Attól, hogy megláttok. – mondta Szörnyi egy kicsit bátrabban.

-       Az olyan rémes lenne? – kérdezte kíváncsian Dede.

-       Nem tudom... – merengett el a kérdésen az álomőr.

-       Próbáljuk ki! – ajánlotta félénken Tuki, de ezt most megint azonnal megbánta, de már nem lehetett visszavonni az ajánlatot

-       Rendben... – suttogta Szörnyi és szépen lassan kikúszott az ágy alól.

Láss csodát! Egy olyan hipercuki szörnyecske állt Tuki és Dede előtt még mindig remegő térdekkel, hogy azonnal belopta magát a testvérpár szívébe. Néhány másodpercig némán nézegették egymást, majd a leleplezés csöndjét Dede hangja törte meg.

-       Tuki, félsz még?

-       Egyáltalán nem. – válaszolta a kislány.

-       És Te, Szörnyi?

-       Én sem. És én is egyáltalán nem. – válaszolta az álomőr

-       Akkor aludjunk, én már nagyon álmos vagyok. – javasolta Dede.

A többiek egyetértően szintén nyugodni tértek: Tuki visszabújt a paplan, Szörnyi pedig az ágya alá.

Onnantól kezdve minden este, miután Mimi puha léptekkel elhagyta a gyerekszobát, beköszöntek a testvérkék Tuki ágya alá Szörnyinek, majd megnyugodva hajtották álomra a fejüket, tudván tudva, hogy mindig van, aki őrzi az álmukat.