Karcsi, a kiskalóz

Karcsi, a kiskalóz

- Kategóriák: Mesék

Karcsi, a kiskalóz egyik este vízre szállt. Hátrahagyva ágyikóját elszökött otthonról, hogy izgalmas kalandok árán meghódítsa a hét tenger egyikét. Indulás előtt még ellenőrizte hajóját: megrángatott minden csomót és kötelet, hogy elég erős-e, fél szemével végigpásztázta az összes vitorlát, hogy nem szakadt-e ki valahol, és persze a fedélzetet és a hajó alját is átvizsgálta négyzetméterről-négyzetméterre, hogy nem kapott-e léket valahol a jármű. Miután mindent rendben talált, bepakolta előre összekészített cókmókját, benne két hétre elegendő elemózsiával, majd felhúzta a vasmacskát és a szürkületben nekivágott az ismeretlennek.

 

Mivel Karcsi még csak egy négy esztendős kisfiú volt, óriási bátorságra volt szüksége, hogy elinduljon. Ezért is, meg, hogy ne érezze magát annyira egyedül, miután a hajót irányba állította és rögzítette a kormányt, leült a taton és rázendített egy nótára.


“Az arcom marcona, egyik kezem kacska,

Ölemben dorombol vígan a vasmacska.

Lábam is fából van, bal szemem sincsen meg.

Mégsem kélhet lába több láda kincsemnek.

Van egy rejtekhelyem egy titkos szigeten,

Annyira titkos, hogy magam sem ismerem.”

 

Ez ideig-óráig segített is neki, hogy elfeledje, milyen veszélyes vállalkozásba is kezdett, és hogy tulajdonképpen mennyire nagyon fél is ettől. De aztán néhány perc múlva, amikor ráborult a sötétség, és ettől hajója recsegő ringatózásának hangja egészen félelmetessé vált, az ő gondolatai is sötétebbé váltak.

 

Elképzelte az édesanyját, aki, mikor ő elindult, épp palacsintatésztát kevert a konyhában, hogy reggel azt süthesse meg Karcsinak. Elképzelte apukáját, aki épp a kisautója kitört kerekét bütykölte, hogy ő újból tudjon vele játszani. Aztán eszébe jutott a nagymamája is, aki megint valami szépet kötött neki télire, hogy amikor beáll a zimankó, meg ne fázzék. Nagyapó pedig egy újabb kirándulást tervezett a gondolataiban épp, amire persze Karcsit is magával akarta vinni. Amikor idáig jutott, kezdte nagyon megbánni, hogy útnak indult. Ám ekkor valahonnan halk sírdogálás törte meg a csendet, helyesebben a kalyiba recsegését.

 

Karcsi, a kiskalóz, összeszedve minden bátorságát, a vékonyka hang tulajdonosának keresésére indult. Benézett a kajütbe, semmi. A hálófülkébe. Szintén semmi. Átkutatta a hajó minden egyes zegét és zugát, de nem bukkant a sírdogáló “valaki” nyomára. A hangját azonban még mindig hallotta.

 

Amikor már mindent átvizsgált és épp elkeseredetten készült lerogyni a fedélzetre, eszébe jutott, hogy az árbóckosarat kihagyta a keresésből. Ahhoz viszont, hogy oda felmásszon ebben a sűrű és félelmetes sötétben, minden bátorságát össze kellett szednie. Ám Karcsi úriember volt, aki mindig, minden körülmények között segít az elesetteken. Mit volt mit tenni, belevágott hát a “mentőakcióba”. Aprócska elemlámpáját maga elé tartva odament az árbócrúdhoz, és még mielőtt meggondolhatta volna magát, elkezdett felfelé mászni rajta. Szerencsére ügyes kiskalóz volt, ezért maga is meglepődött, milyen gyorsan elérte a kosarat. Belekukkantott hát, és óriási csodálkozására egy aprócska, lila ruhás, csillogó szárnyú kislányt pillantott meg benne, aki csodálkozó, de a sírástól még könnyes szemmel tekintett vissza rá.

-       Hát te ki vagy, és miért pityeregsz? – szólította meg a kiskalóz az elkeseredett minilányt.

-       Tündér Lulunak hívnak, és eltévedtem. – válaszolta remegve a kistündér.

-       Ne félj tőlem, kérlek, segíteni szeretnék. Már csak azt kellene tudnom, hogy hová indultál, mielőtt eltévedtél.

-       Egy Karcsi nevű kisfiút kellett volna elaltatnom ma este. Csak egy pillanatra nem néztem oda, amíg az álomporos szelencémért nyúltam a zsebembe, és ő már ki is kelt a kiságyából.  Még épp észrevettem, hogy erre tart, utánarepültem, és elbújtam ide. De aztán nagyon besötétedett és én már nem mertem előjönni. Olyan félelmetesek a hangok…

-       Ne sírj, Lulu! Megtaláltál. Én vagyok Karcsi, a kiskalóz. Nem tudtam elaludni, ezért elindultam meghódítani a hét tenger vizeit.

Lulu boldogan elmosolyodott.

-       Tényleg? Jaj, de jó! Akkor már csak valahogy vissza kéne találnunk az ágyadhoz. Ott már segítek Neked elaludni.

-       Tudod, mielőtt meghallottam volna a sírásod, épp arra gondoltam, jobb lett volna, ha nem indulok el. Hiányzik a családom és az ágyikóm. És féltem is már – ici-picit. Alig mertem a keresésedre indulni.

-       És mégis megtetted? Akkor Te igazán bátor kiskalóz vagy. Mit gondolsz, együtt visszatalálhatunk az ágyikódhoz?

-       Hát persze! Gyere, csüccs ide a vállamra, leviszlek az árbocról. Ha velem vagy, hazáig is simán eltalálok.

Így is lett. Tündér Lulu Karcsi vállára kucorodott, jó erősen megmarkolta gallérját, a kisfiú pedig már mászott is le a rúdról. Miután földet ért, zseblámpájával maga elé világított és elindult hazafelé. Már egyáltalán nem félt, hiszen vele volt új barátja, aki segítségre szorult és aki előtt ő volt a nagy és bátor kiskalóz. Hamarosan odaért az ágyához, és boldogan belekucorodott.

-       Látod, milyen gyorsan hazaértünk? – kérdezte boldogan a kistündért.

-       Igen, nagyon ügyes voltál, de most aludj kérlek. – mondta Lulu és álomport hintett Karcsi buksijára. – Álmodban újabb kalandos vizeket hódíthatsz meg. Jó éjszakát!

A kiskalóz egy szempillantás alatt álomba szenderült. Pont ebben a pillanatban kinyílt a gyerekszoba ajtaja, és Anya és Apa kukkantott be rajta. Lulunak alig maradt ideje elbújni a beszűrődő fénycsóva elől. Karcsi szülei körbenéztek a szobában, és meglepetten tapasztalták, hogy a szoba közepén álló hajó alakú mászókán, amit Apa épített a a kisfiú szülinapjára, egy kicsit ferdén áll az árbóc. Mintha valaki felmászott volna rajta. Ám ez a furcsa gondolat egy pillanat alatt elillant, amint megpillantották a békésen szunyókáló kisfiút. “Biztos épp a hét tenger egyikén kalandozik álmában.” – gondolták, majd, gondosan ügyelve rá, hogy ne ébresszék fel a kisfiút, csendesen becsukták az ajtót.

Volt már Veled olyan, hogy inkább játszottál ahelyett, hogy elaludtál volna?

Te melyik lennél szívesen a meséből: a kalóz vagy a tündér?

Volt már, hogy azért szedted össze a bátorságod, hogy valaki másnak segíthess?