Hanna a hableány

Hanna a hableány

- Kategóriák: Mesék


Hanna olyan igazi vízimádó, lubickolós hableány. Órákig tud azzal játszani, hogy lebukik a víz alá, kecsesen hullámozva leúszik egészen a legaljára, ott aztán felfelé veszi az irányt, és könnyedén piruettezve úszik a felszínre levegőt venni. Van egy kicsi aranyhala, Ottó, akit régebben ő bújtatott el egy nagyobb hal elől, mert meg akarta enni. Ottó nagyon hálás Hannának, hogy megmentette az életét. Hű társként követi azóta mindenhová, vele tart hát hosszú lubickolásaikor is.


Ám van még valaki Hanna életében, aki legalább olyan fontos, mint Ottó. Gréti, egy 4 esztendős kicsilány, akivel Hanna hamar összebarátkozott. Gréti sokszor eljön hozzá a tóhoz és várja, hogy a kicsi sellő felbukkanjon. Ilyenkor Hanna kiúszik hozzá, a tó szélén letelepedik – persze gondosan ügyelve arra, hogy az uszonya ne látszódjon – és hosszasan beszélgetnek.

Hanna mindent tud Grétiről: hogy milyen oviba jár, hogy hány kedves és hány undok fiúcska és kislány jár oda, hogy milyen ott az ebéd és milyenek a játékok, vagy hogy sikerült-e Grétinek aznap délután elaludnia csendes pihenőkor.

 

Gréti azonban nem tudja, hogy Hanna hableány. Valahogy az ismerkedéskor nem került szóba, és minél régebb óta barátkoznak, Hanna annál inkább szeretné eltitkolni ezt barátnője elől.

Igazából ő sem tudja miért, de attól fél, Gréti nem szeretné tovább, ha megtudná, hogy Hannának nem lába van, hanem uszonya. Többször szerette volna már szóba hozni, de valamennyi alkalommal inába szállt a bátorsága, és mégis elhallgatta, hogy ő nem egy hétköznapi kislány.

Grétit ebből az egészből csupán az érdekli, hogy barátnője valamiért nem hajlandó kijönni a vízből. Pedig nagyon szeretne Hannával nagyokat sétálni, együtt hintázni a játszótéren és együtt állni sorba egy gombóc fagyiért a cukrászdánál.

De bárhogy unszolja is, ilyenkor Hanna mindig azt mondja, hogy „Nem lehet, majd máskor.” Gréti pedig – mivel nagyon szereti a barátnőjét – sosem nyaggatja tovább kérésével.

 

Ottó, mint Hanna hű társa észrevette, hogy ilyenkor Hanna nagyon szomorú lesz. Ezért egy alkalommal, amikor a hableány megint nemet mondott barátnőjének és visszatértek a vízbe lubickolni, megkérdezte őt.

-      Hannácska, miért nem mondod meg Grétinek, hogy sellő vagy?

-      Azért, mert félek, hogy ha megtudná, már nem szeretne úgy, mint előtte.

-      És nem szeretnél vele nagyokat sétálni, együtt hintázni a játszótéren vagy sorbaállni egy gombóc fagyiért a cukrászdánál?

-      De nagyon is, de mit tegyek, ha nincsenek lábaim?

-      Kérj meg engem, hogy változtassam a farkincádat lábacskákká!

-      Hogyan? – kérdezte meglepetten Hanna.

-      Milyen hal vagyok?

-      Aranyhal.

-      És mit tudnak az aranyhalak?

-      Fogalmam sincs. Mit tudnak? – motyogta Hanna.

-      Hát kívánságokat teljesíteni. Alapból egy valakinek csak hármat, de mivel Te nagyon-nagyon-nagyon jó barátom vagy, Neked bármennyit.

-      Tényleg? Hurrá! És mit tegyek, ha szeretném, hogy lábacskákat varázsolj nekem? És vissza is tudsz változtatni hableánnyá? És mikor? Mindig vagy csak reggel 7 után? – árasztotta el megannyi kérdéssel barátját izgatottan Hanna.

-      Oké-oké, várj egy kicsit! Legyen egy titkos jelünk, amiből tudni fogom, hogy át akarsz változni. Hableányból kislánnyá, vagy kislányból hableánnyá, mindegy is. És bármikor. Ha látom a jelet. De egyet ígérj meg, kérlek. Vigyél Magaddal engem is a zsebedbe rejtve! Olyan nadrágot varázsolok Neked, aminek zsebében elférek én is  egy kicsi vízzel együtt.

 

Megállapodtak hát, hogy mindig, amikor Hanna megigazítja a koszorút a hajában, Ottó ránéz, és ha ő bólint, akkor mehet a varázslat. A kis sellő alig várta, hogy „legközelebb” legyen, méghozzá egy olyan „legközelebb”, amikor Gréti hívja őt, ő pedig vele tarthat.

 

Nem kellett sokáig várnia, másnap Gréti ismét meglátogatta barátját a tónál. Nagyon lelkes volt, mert új ágyikót kapott a szüleitől. Egy olyan duplamatracosat, ami lehetővé tette, hogy a barátnője akár náluk is aludjon, ha szeretne. Gréti már nem remélte, hogy Hanna igent mond a kérésére, mégis hívta őt, hogy csapjanak egy pizsipartit az új ágyikó megünneplésére.

 

A hableány csak erre várt: izgatottan megigazította a koszorút a hajában, mire Ottó is felbukkant a víz felszínén. Hanna ránézett és bólintott és már érezte is azt a fura, bizsergető, mégis csodálatos érzést, ahogy sellőfarkincájából emberi lábacskák lettek. Pár másodperc volt csupán, és Hanna ott állt Grétivel a parton és fogta a kezét. Aztán nekiiramodtak, futottak és futottak a kicsilány szobájába. Hanna boldogan huppant le az ágyikóra, amin a dupla matrac kiterítve várta új gazdáját és vendégét. A kis hableány, helyesebben az újdonsült kicsilány elterült, és óriás fáradtság kerítette hatalmába. Talán az átváltozástól, talán a látogatás izgalmától lett ilyen kimerült, a lényeg, hogy néhány perc alatt elnyomta az álom.

 

Gréti egyáltalán nem bánta ezt. Örült, hogy barátnője végre vele tartott. Betakargatta őt, s közben azt sem vette észre, hogy nem csak kétszemélyes pizsipartit tartanak, hiszen egy apró farkinca kandikál elő Hanna nadrágja zsebéből...