Bemutatjuk novemberi szakértőnket, Domokos Kata anyatöltő coachot

Bemutatjuk novemberi szakértőnket, Domokos Kata anyatöltő coachot

Kategória ÁlomKlub

Kisbabás anyukaként sokszor szembesülhetünk azzal, hogy gyermekünk annyira szoros összeköttetésben van velünk (állítólag még az auránk is közös jó darabig), hogy viselkedésével szinte minden rezdülésünket lemásolja. Ha boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk, akkor ő is az,  ám, ha feszültek vagyunk, ő is feszült, és, ha nem tudunk aludni, neki is nehezebb a pihenés. Mindezek tudatában már egyáltalán nem furcsa, hogy az ÁlomKlub novemberi szakértője elsősorban az édesanyáknak segít, és így közvetett módon támogatja a kicsik pihenését is. Domokos Kata amellett, hogy három fiúgyermek édesanyja, anyatöltő life és business coach, aki maga meséli el, hogyan talált rá a hivatására.

A kezdetek

"2014-ben két fiúgyermek után egy koraszülött és szívbeteg kislány érkezett a családunkba. Emma második szívműtétjére készültünk és akkor indítottam egy anyukás blogot, a gyerekzsivajt, hogy eltereljem a figyelmemet az előttünk álló nagy küzdelmekről. Emmát 2015-ben elveszítettük, a blogot pedig folytattam, mintegy terápiás céllal. Ebben az időszakban tanultam meg, hogy az ember a legnagyobb tragédia után is talpra tud állni és sokkal többet kibír, mint amit addig hitt magáról."

Túlélni lélekben

"Gyakorlatilag nulláról kellett újraépítenem magamat.  Elgondolkoztam azon, mi végre is vagyok a Földön. Vajon mi az emberi lét igazi értelme. A válaszaim pedig elindítottak egy úton.

Megtanultam, hogy a legigazibb érték az életünkben a családunk.
Hogy észre kell venni minden apró örömöt.
Hogy a boldogság legtöbbször hozzáállás kérdése.
Hogy igaz a mondás, csak egészség legyen, a többi nem számít.
Hogy együtt, egy csónakban evezve  mindent meg tudunk oldani.

Ezek voltak az én életleckéim."

Bloggerből coach



"Mindeközben szépen épült a közösségünk a Facebookon és a zárt csoportunkban is. És megszületett harmadik fiúgyermekem is. A blog kapcsán egyre több levelet, hozzászólást, kérdést kaptam azzal kapcsolatban, hogy van időm mindenre három gyermek mellett. Hogy van időm a páromra, a blogra, magamra? Ekkor találtam rá a coaching módszerére is, elvégeztem három képzést és azóta is folyamatosan tanulok."

Anyukaszakértő anyuka

"Az anyai lét mindennapos kihívásait és vívódásait látva kezdtem el foglalkozni az anyacoachinggal, hogy segítő szakemberként is tudjam támogatni anyatársaimat. Egyéni konzultáción és csoportos coaching
alkalmakon segítem az édesanyákat a kisgyermekes léttel járó, tipikusnak mondható élethelyzetek, elakadások, problémák megoldásában. Olyan területekkel foglalkozom, mint a stresszkezelés, dühkezelés,
időmenedzsment, békés önérvényesítés (asszertív kommunikáció) vagy épp a
munka-magánélet egyensúlyának megteremtése dolgozó anyaként.

Emellett a SOTE 2-n két évig vezettem a Koraszülő Édesanyák Támogató csoportját,
egészen a Koraszülött Intenzív Osztály szervezeti átalakításáig."

Miért az ÁlomKlub?



"Az ÁlomKlubban azért vállaltam el, hogy támogatom az édesanyákat, mert
saját magam is tapasztaltam 3 fiúgyermekem mellett és látom a hozzám
forduló édesanyáknál is, hogy az évekig tartó éjszakázás mennyire
kibillenti a szülőket a lelki egyensúlyukból. Az alvás, mint fiziológiás
szükséglet a Maslow-i szükségletpiramis legalsó foka, ezt mind tudjuk,
ám hogyan lehet mégis fáradtan, nyúzottan helyt állni a mindennapokban,
hogyan tudunk ehhez támogatást kérni, ha kell nemet mondani, saját
énidőt teremteni a feltöltődésre - ezek az igazi kihívások, amikben
hiszem, hogy együtt tudunk megoldásokat keresni."

Kíváncsi vagy Katára? Itt keresd!

Kata Facebook oldalát itt találod, a weboldalához ide kell kattintanod, és idekattintva jutsz el zárt Facebook csoportjához.