.jpg)
Hallottatok már Bodzáról? A tölgyfaerdő közepén élő szürkebundás medvelányról? A versenyfutás és a pisztráng halászat bajnokáról? Viszont képzeljétek, egy valamit nagyon nem szeretett. Mégpedig, fára mászni. Bodza soha nem értette, hogy miért kell a medvéknek állandóan a fára másznia, ahelyett hogy mondjuk, egész nap csak bújócskáznának, vagy a fűben heverésznének. Pár napja emiatt egy kissé össze is akasztotta a bajszát a barátaival, akik rájöttek Bodza titkára. Történt ugyanis, hogy Bodza és barátja Barka, együtt játszottak naphosszat nevetve, mindaddig még nem délután Barkának fára mászni támadt kedve.
- Gyere már Bodza! Kiabálta Barka, a magasból. Meglásd olyan jó móka! Innen fentről belátni az egész erdőt, sőt még azon túl is ellátok! Még a patakhoz is, amiből pisztrángozni szoktunk! Tényleg, eszünk valamit? Jelez a pocakom, hogy éhes. Bodza hallasz, itt vagy még?
- Itt vagyok igen, hol máshol lennék? Állok a fa tövénél és várlak, hogy menjünk már enni, mert éhen veszek, tudod ezért sem akartam felmászni oda. Gyere le és együnk végre valamit!
- Jó- jó! -válaszolta Barka. Nem kell siettetni, de nem értem miért nem jössz fel soha a fára? Mi medvék nagyon sok időt töltünk ott. Talán félsz a magasban? Hát, persze! Bodza a kisbocs fél a magasban!
- Micsoda? Még hogy én félek a magasban?! Ez butaság! És fára mászni is nagy butaság! Ne csúfolódj, mert legközelebb nem segítek kifogni a pisztrángodat és akkor éhen maradsz!
- Jó, Bodza, nem kell úgy felkapni a vizet. Van kedved egy versenyfutáshoz a csobogó patakig? Futni nagyon szeretsz, vagy talán tévedek?
De ekkorra már Bodza összeszedte minden erejét és rohant is, nagy medve tappancsait minél hosszabbra elnyújtva a csörgedező patakhoz, amihez elsőként ért oda. Épphogy hozzáfogtak a halászathoz, amikor megjelent Bodza és Barka mókus barátja.
- Sziasztok, pajtikák! Csak nem megint pisztrángra fáj a fogatok? Kérdezte nevetve a mókus. Még mielőtt azonban a bocsok elújságolhatták volna, hogy mekkora futóversenyt rendeztek az imént, a kis mókus levegővételnyi szünetet sem tartva folytatta is a mondandóját: - Én makkokat szedtem a tölgyfák árnyákéban. Annyi makkot összegyűjtöttem télire, hogy szerintem még tavaszra is marad belőle! Tényleg, szívesen adok a makkocskáimból, hogy Nektek is legyen télire, gyertek és nézzétek meg az odúmban őket! Tudjátok, itt van 7 fával arrébb, és nem is kell olyan magasra mászni csak 5 medvehossznyit! Jöttök ugye?
- Nem, nem megyünk! Vágta rá szemöldökét összeráncolva Bodza. Mi nem szeretjük a makkokat! És a gyűjteményedre sem vagyunk kíváncsiak!
Barka nem értette, hogy Bodza miért volt ennyire undok.
- Bodza, mi a baj? Miért nem akarsz felmenni az odúba és miért lettél ennyire mérges?
- Hát csak azért...nos, azért mert én nem tudok fára mászni!
- Te nem tudsz fára mászni? - kérdezték egyszerre a barátai. Az meg hogy lehet? Minden medve tud fára mászni. - értetlenkedtek tovább.
- Az lehet. De én nem.
- Akkor ezért nem jöttél fel soha a fára? - kérdezte Barka.
- Igen.
- Jajj Bodza, de miért nem mondtad el?
- Mert azt gondoltam, hogy akkor már nem is leszel a barátom.
- Ne mondj butaságot, Te vagy a legszuperebb medvebocs, akit csak ismerek, hihetetlen gyors vagy és olyan ügyesen halászod ki a pisztrángokat, hogy én mindig irigykedve figyellek közben.
- Tényleg? Irigykedsz? Pedig Te is ügyesen halászol. -felelte Bodza, miközben megölelte barátját.
- Tudod Bodza, - folytatta Barka - ha szeretnéd, szívesen segítek Neked, hogy minél hamarabb megtanulj fára mászni. Te pedig segíthetnél Nekem, hogy ügyesebb pisztráng horgász legyek.
Így történt hát, hogy a két jó barát egymást segítve gyakorolt tovább, és Bodza nemsokára már egyáltalán nem félt a fára mászástól.