Bemutatjuk júniusi szakértőnket: dr. Dénes Ivett bababarát alvás tanácsadó

Bemutatjuk júniusi szakértőnket: dr. Dénes Ivett bababarát alvás tanácsadó

Kategória ÁlomKlub , Magazin

Az ÁlomKlub júniusi szakértője szintén orvos és anyuka egyszerre, aki a saját kisfiának altatási nehézségei révén vált azzá, ami: valóban hiteles altatási tanácsadóvá. Olyan szakértővé, aki tudományos alapossággal ásta be magát a témába, minden lehetséges eszközt felkutatva és eközben olyan tudást felhalmozva, amelyet azóta könyv formájában is összefoglalt. Minderről ő maga mesélt nekünk.

„Miért lettem alvás tanácsadó? Valójában nem teljesen önszántamból választottam ezt a hivatást.  Ugyanis 6 évvel ezelőtt megszületett a nagyobbik fiam, aki már a születése után feladta nekem a leckét. Én naivan azt gondoltam, hogy az orvosi végzettségem és a gyermekkórházakban eltöltött szakmai gyakorlat után egy baba etetése-altatása-megnyugtatása nem okozhat problémát nekem. Hát tévedtem.

Kisfiamat nagyon nehéz volt elaltatni, gyakran ébredt éjszaka, sosem aludt eleget napközben, folyton nyűgös és fáradt volt. Én pedig egyre kialvatlanabb és egyre elkeseredettebb. Aztán egy nehéz éjszaka hajnalán eldöntöttem, hogy ez nem mehet így tovább, megoldást kell találnom. Áttanulmányoztam a babák alvásával foglalkozó könyveket, de nem igazán találtam használható megoldást.  Utána átnéztem az orvosi szakirodalmat, a legújabb kutatási eredményeket és kezdett összeállni a kép. Több külföldi alvás szakértőt, kutatót is felkerestem, akiknek a könyvei, a tanácsai, a tudományos kutatási eredményei nagyon sokat segítettek abban, hogy megértsem, milyen bonyolult világ a babák alvása. Rájöttem, hogy mennyi apró dolog képes befolyásolni azt, hogy a baba jól alszik-e vagy sem.  Így végül is komplex segítséggel, több szakember bevonásával megoldottam a kisfiam alvásproblémáit.

És innen már nem volt megállás. Először  kisgyermekes barátnők fordultak hozzám, akik szintén hasonló problémával küzdöttek, majd a barátnők barátnői jelentkeztek. Rájöttem, hogy ez a téma nagyon sokakat érint, rengeteg tévhit és félinformáció kering róla az anyukák között, kevés olyan tudományos alaposságú könyv érhető el, ami nem egy módszert istenít, hanem többféle megoldást is kínál, az orvosi szakirodalom pedig nem igazán érthető a nem egészségügyi végzettséggel rendelkező szülők számára. Az anyukák így a megfelelő szakmai ismeretek helyett különböző csoportokban és a játszótéren próbálnak tuti tippeket szerezni, ami sokszor zsákutcát jelent, vagy még rontja is a helyzetet. Úgy döntöttem, hogy létrehozok egy tudományos alapokra épülő weboldalt, ahol meg tudom osztani az anyukákkal azokat a tapasztalatokat, amiket a saját kisfiam alvásproblémájának megoldása kapcsán szereztem, illetve azt a rengeteg tudományos információt, amit  aközben gyűjtöttem össze, amíg a megoldást kerestem.

A tudásom folyamatosan fejlesztem azóta is online és helyi szakképzéseken, konferenciákon, illetve  a szakmai tapasztalatom is egyre nő, hiszen sok-sok anyuka fordult már hozzám a kérdéseivel, majd számolt be a fejleményekről.

Közben megszületett a kisebbik fiam, aki már a kezdetektől jól aludt. Ez pedig nem a véletlen műve volt. A téma iránt akkora érdeklődést tapasztaltam, hogy úgy döntöttem, a szakmai tapasztalatomat és a jelenlegi babaalvással kapcsolatos szakirodalmat egy gyakorlati példákkal, esettanulmányokkal fűszerezett könyvben is összefoglalom.

Így, 2017 őszén megjelent a Békés éjszakák, vidám nappalok című könyvem, ami már több ezer anyukának segített jól altatni a gyermekét.  A könyv mellett egyéni oktatásokat is tartok a témában, illetve létrehoztam Magyarország egyetlen babaalvással foglalkozó online klubját, ahol a téma iránt érdeklődő szülők tudnak egymással kapcsolatba lépni, és a szakmai tudásukat bővíteni.

Az a célom, hogy a babák és a kisgyermekek alvásával kapcsolatos információkat, korszerű, bababarát ismereteket és gyakorlati tanácsokat minél több szülőhöz eljuttassam, hogy a gyermekeik már újszülött kortól jól aludhassanak.

Mindenhol azt hirdetem, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás alapfeltétele a gyermekek ideális fejlődésének, a jóllétének, és alapvető szerepet tölt be a szülők szülővé válása kapcsán jelentkező nehézségek leküzdésében is.  Ha a szülő tudja támogatni a gyermekét abban, hogy jobban aludhasson, akkor az egész család jobban fog aludni. A jó alvás pedig boldogabb és kiegyensúlyozottabb családokat jelent. Ezért dolgozom minden egyes nap."

dr. Dénes Ivett weboldala idekattintva érhető el.