A 10 még gombócból is sok. Nemhogy évből.
Mégis dagad a mellünk, hogy eljutottunk idáig. Hiszen a kezdő vállalkozások több mint fele (már nem emlékszem, hogy pontosan hány százaléka) az 5 évet sem éli meg Magyarországon. A tizedik szülinapunk tehát azt jelenti, hogy mi túléltünk két 5 év alatt megszűnő kezdő vállalkozást is.
Ám ami ennél is fontosabb, hogy kiszolgáltunk több, mint (még leírni is sok)
70 000 családot
akiknek reményeink szerint ezáltal egy kicsit egyszerűbbé, kényelmesebbé, esetleg vidámabbá vált az életük.
A tíz esztendő alatt ugyanennyi, tehát
70 000 hálózsákot
gyártottunk le, négyféle vastagságban, ötféle fazonban és ki tudja követni, hányféle mintával és színvariációban.
Az út azonban nem volt mindig egyenes. Sőt, sosem volt az. Hiszen a vállalkozás is, éppúgy, mint a gyereknevelés, tele van buktatókkal, kihívásokkal és folyamatosan új tanulnivalót tartogat a benne lévők számára.
A Cseppke szülinapját ünnepelve összeszedtünk egy csomó sztorit, amely a mi utunkat színezte és tette emlékezetessé. Ha van kedved, nézd meg videóinkat és ünnepelj velünk!
Jó szórakozást kívánunk!
Fruzsi és Györgyi
EZT NE CSINÁLD UTÁNUNK, HA KEZDŐ VÁLLALKOZÓ VAGY!
ENNEK A SZEMÉLYNEK SOKAT KÖSZÖNHET A CSEPPKE!
EZÉRT NEM LETT KUTYIBÓL SEMMI!
A LEGMEGLEPŐBB DOLOG, AMI A CÁPÁK KÖZÖTT c. MŰSORBAN TÖRTÉNT VELÜNK
HÍRES FESTŐK GONDOLTÁK ÚJRA A CSEPPKE LOGÓJÁT!
EZ VOLT A LEGNAGYOBB TÉVEDÉSÜNK
A LEGVICCESEBB FACEBOOK MÉRFÖLDKÖVEK
EZEK A MINTÁK NEM VALÓSULTAK MEG
AKKOR ÉS MOST - AZ ELSŐ MODELLEK
ÜZLETBEN NINCS BARÁTSÁG? - 1. RÉSZ
ÜZLETBEN NINCS BARÁTSÁG? - 2. RÉSZ